2010-09-20

Nem tehetek róla, avagy a hazug trubadúr

Miért vagy velem ilyen szigorú? - szegezte nekem a kérdést. Elgondolkoztam, tényleg miért? Mi okból lesz az örömteli várakozásból idegbaj? Mitől olyan ellentmondásos minden találkozás? Nos, erre a válaszra nem volt nehéz rálelni: a hősszerelmes csak kamuzik. Persze ő nagyon szeret, mintegy 42 rendkívül sablonos - valszeg állandóan vágólapon tartott - üzenet bizonyítja. Mert a valóságban nem érdeklem, csak a saját "érzései" és egyáltalán a saját dolgai foglalkoztatják. Pl. simán erőforrásnak tekint (milyen ismerős), hogy a nem létező vállalkozása beinduljon, használja az ötleteimet, az eszközeimet, igénybe veszi a barátaim segítségét, miközben fűt-fát ígér. Na de vissza a lényeghez: hogy lehet alapvető önismeret nélkül élni? Mennyire hiteles pl az az állítás, hogy ő SOSEM késik, amikor 5 alkalomból 5-ször nem képes időben jönni? Vagy hogy velem akar lenni, de amikor átmegyek hozzá lelép a haver nyomtatója miatt mintegy 3 órára... Gyakran, naponta teszi föl a kérdést nagy szemeket meresztve, hogy "Ugye tudod mennyire szeretlek?". És a válasz legtöbbször ugyanaz: nem tudom. És ez így van. Na ezt az egész történetet tegyük múltidőbe, hiszen egy hete szakítottunk, és lám a nagy szerelem, az ígéretek és tervek nyom nélkül tüntek el. Asszem jól éreztem, hogy nem éreztem...

2010-09-07

Szívesen

2010-09-05

Itt van az ősz...

Érzem a levegőben, a szél illatában a fák lassú szendergését, biciklizés közben arcomat simogatja az ősz. Egy új évszak, új szerelem, új tervek és álmok. Tétova optimizmussal közeledek a jövőm felé, sokszor megtorpanva, a tapasztalataim miatt ijedten várakozva... talán mégis van remény. Mert létezik élet a közöny után is, bár nem hittem benne. Aztán jött Dani türelmesen és állhatatosan, elviselte hogy nem engedtem közel magamhoz, nem adta fel csak azért, mert én nem hittem magamban. Benne sem hittem, elutasítottam minden rezdülését, még álérdeklődést sem színleltem mikor zenéit, videóit, érzéseit és minden kreativitását meg akarta osztani velem. Csak tűrtem hogy mellettem legyen, mert mégis jobb egy pasival, mint befordulva depizni. És közben fájt még Ati, nagyon és minden nap. Aztán elegem lett, mert semmi sem segített, sem a tompítás, sem az éber tudatosság. Egyszerűen őrjítő volt a tehetetlenség, nagyon szerettem volna szabadulni a felesleges szenvedéstől, hiszen arról már az után a bizonyos telefon után teljesen lemondtam, hogy bármiféle kapcsolat legyen köztünk. Segítséget kértem és kaptam Anitától, ránéztünk erre a szitura (hála a Mezőnek), és egyszeriben minden kitisztult. Láttam azt a félelmetes sivárságot, amely nem képes senkihez sem kötődni, az érzelmek nélküli ürességét és megértettem: ha visszakaphatnám sem érne semmit. Másnak sem. Az egyetlen szál köztünk az ő félelme attól, hogy megjelenek és bepróbálkozok nála... nem értem miért. Hiszen attól kezdve, hogy kategórikusan kijelentette, hogy nem akar semmit mindössze egyetlen blogbejegyzésben foglalkoztam vele a saját blogomon, és elküldtem neki a linket. Szíve joga nem elolvasni... Nem zaklattam semmilyen módon, hiszen minek nekem olyan pasi, aki csak hátat fordítani képes. Végül is rájöttem hogyan szakíthatnám el ezt a cseppet sem kívánatos kötődést: a Facebook-on nyíltan fölvállaltam a kapcsolatomat Danival, amit addig jelentéktelennek éreztem. És a fájdalom megszűnt, elmúlt a hiányérzet. Felszabadultam és végre tényleg megláttam Danit. Hálás vagyok azért, hogy körülvett szerelmével akkor is, amikor elzárkóztam tőle. Most már kevésbé féltem a szívemet, és lassan talán a bizalom is kialakul.

2010-09-01

Flitterek, gyöngyök