2010-05-25

Finisterra-sokk

Fin do Camino - ez áll a légifelvétel alatt ékes galiciai nyelven, Fin do Terra. Emlékszem az érzésre, ahogy ott álltam a világ végén... ott álltam és nem volt hova tovább menni. Addig minden egyszerű volt, pontosan tudtam mit kell tennem minden nap, de ott a cabo-nál véget ért minden. Hova megy az ember, ha elért a világ végére? Még egy lépés, és elnyel valami végtelen. Vissza kell fordulni, abba az irányba, ahonnan menekültél, és ahol már csak a járt út létezik. Azt pedig már ismered... akarod ezt egyáltalán? Szóval ez van, megint elért a kényszer, hogy az ismert fájdalmat választhatom. És azt választom, gyávaságom nem enged beleveszni az érzelmi óceánba, nem akarom a mélységeit, a benne rejtőző szörnyeket, a sötétséget. A felszínen napsütés van, csillognak a hullámok, fehér habok ígérnek szebb napokat. Nem hiszek nekik, láttam már a vihart, ahogy az erő megnyilvánul, akkor már nincs választásod, emberfeletti hatalmak dobálnak saját sorsod felszínén. Mégis van egy halvány remény, amibe belekapaszkodhatok: talán a szerelem erősebb még a viharnál is, a fájdalomnál is.

0 megjegyzés: