2008-09-22

kiwiiiiiiiii

Criticalmass - Autómentes nap 2008.09.22.


"Hétfőn Európai Autómentes Nap. a Főváros most is tesz rá, hogy összeomlott a közlekedés, de ne várj rájuk! 18:30tól biciklis özön: rendhagyó Critical Mass a Hősök teréről! http://criticalmass.hu/ - olvasd..."

régi biciklis plakátok VIII.




régi biciklis plakátok VII.






régi biciklis plakátok VI.






régi biciklis plakátok V.






régi biciklis plakátok IV.






régi biciklis plakátok III.




régi biciklis plakátok II.





2008-09-18

régi biciklis plakátok - Peugeot














körtánc

összekapaszkodva lépegetünk, egymásba kapaszkodva, egymás ritmusát felvéve ringatózunk, csak oldalra, sosem előre, valaki kiválik a körből, belép más, kicsit toporog, ő is felveszi a ritmust, lépegetünk, kapaszkodunk, körbe, körbe, körbe...

2008-09-16

Criticalmass - Autómentes nap

ZZ Top - Viva Las Vegas

Kusza hazugságok

Eddig nem akartam nyilvánosan beszámolni G. dolgairól, de már nem bírom tovább. Volt már egy felháborodott bejegyzésem, mert legalább ennyi kellett, de nem tettem közzé, nehogy rosszat tegyek vele... neki. Miért érdekelt vajon? Mindegy, már annyi minden történt azóta, hogy amúgy is újat kellene fogalmazni. Megpróbálok visszafogott és igazságos lenni, bocsi, ha mégis felülkerekedik az elszántságon az indulat.
Asszem érdemes februárig visszanyúlni, a szakításig, ami igen rövid együttélésünket követte. Egyszerűen nem bírtam elviselni. Rá kellett jönnöm, hogy az a kép, aminek az elején bedőltem, nos, az csak egy szerep, amit nem képes hosszú távon alakítani. Szépen lassan lepergett a máz, előtűntek alóla a középszerűség és együgyűség jegyei, a figyelmetlenség, az ostobaság, a kétszínűség. Sajnos nekem is idő kellett ahhoz, hogy elfogadjam, félreismertem, megint naív voltam, valójában ez az ember számomra már nem túl sokat jelent, inkább csak kényelmes, hogy olyan messze lakik. Ha nálam volt alig vártam, hogy végre hazamenjen, hiszen nem lehetett vele még beszélgetni sem. Miután elfogytak a színes történetek a terepfutásról, suliról, és... másról asszem nem is... unalmassá vált számomra. Egyetlen eredeti gondolata sem volt, de másokét sem értette meg. Ez különben most is így lehet. Erre később még visszatérek.
Tehát szakítottunk. Abban maradtunk, hogy ettől még lehetünk barátok (mit gondoltam, barátként milyen lehet???) – és én tartom a szavam. Kb. kéthetente eljött hozzám, otthon még sokáig azt hazudta, hogy még együtt vagyunk. Még májusban is! Na mindegy, a lényeg az, hogy komoly tartozása volt (van). Amikor megkaptam a pénzt segíteni akartam neki, hiszen barátok vagyunk, így március elején kölcsönadtam neki egy nagyobb összeget, a visszafizetési határidő nyár vége volt. Nem annyit kapott, amennyit akart, mert nem bíztam benne, hogy vissza tudná adni időben. Májusig rendszeresen „beszélgettünk”, vagyis inkább mesterségesen életben tartottunk egy haldokló kapcsolatot. Aztán jött a majális Csanyikvölgyben, Somával együtt mentünk segíteni neki, mert a drágalátos családja nem volt erre hajlandó. Természetesen okkal, ballagásra mentek. Akkor tudtam meg, hogy el kéne játszanom, mi egy pár vagyunk. Ááááááááááá!!!!!!!!! Utálom az ilyesmit, nem is beszélgettem velük, nehogy hazudnom kelljen. Este hazahozott minket – jelezni szeretném, hogy órákon keresztül próbáltam lebeszélni erről, mert nem akartam, hogy nálam aludjon. Hiába. De a viszolygás nem múlt el, ezért a másik szobában kellett aludnia. Szó volt a pénzről is, kevesebb, mint a felét visszaadta a bevételből. Eltelt újabb két hét, Pestre kellett jönnie áruért, oks, találkozzunk, de ne nálam. Ez volt a terv. Mégis addig vinnyogott, csak megengedtem, hogy feljöjjön. Feszült voltam, idegesített, de azért viselkedtem. Megbeszéltük, pár napon belül telefonál, állítólag segített volna laptopot hozatni Angliából. Na, akkor felszívódott. Nemcsak hogy nem jelentkezett, de ki is volt kapcsolva a telefonja. Vagy nem vette föl. Aztán nyár közepén fölhívott... mintha mi se’ történt volna. A hangja hallatán kitört belőlem az undor, megmondtam mennyire gerinctelennek tartom, illetve hogy nem szeretnék beszélgetni vele. Szó szerint. Azóta csak romlik a helyzet, különböző emberek, akik törődnek velem próbáltak vele beszélni, és asszem igazolva érzem magam: szerintük is hihetetlenül gerinctelen és ostoba. Olyannyira, hogy mindenkinek mást mond, nekem meg semmit. Először – júliusban augusztus közepére ígérte, hogy visszaadja a pénzemet, egy hete majdnem azt is letagadta, hogy tartozik, ma pedig azt mondta, hogy nekem ráér december végéig. Én egészen pontosan ezt írtam sms-ben: Szeptember 3-a van, a pénzem nincs még a számlámon. Azonnal küldd el! Ebben vajon hol van a decemberi határidő??? Sajnos G. nem számol azzal a ténnyel, hogy abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy többen is szívükön viselik a sorsomat és az érdekeimet is, és most már többen is legalább annyira fel vannak háborodva, mint én. Lassan már akkor sem tudnám megvédeni, ha akarnám. De nem is akarom, mert eljött az idő, hogy kiálljak magamért. Tehát javaslom neked, aki annyira gyáva vagy, hogy nem mersz egy nő szemébe nézni és igazat mondani, szedd össze magad és utald át a pénzt!!! Hidd el, a körülmények pontos ismeretében ez egy nagyon jó tanács!

Madárvédem

A galambok nem válogatósak. Leülnek bárhova, nem zavarja őket a szülők hangos emlegetése, ajtócsapkodás. Konkrétan a bejárati ajtóm két oldalát tisztelték meg jelenlétükkel, illetve minden mással is... Az egész folyosót képesek voltak végigpotyogtatni, kivéve a jobb oldali szomszéd előtti területet – ő joban felkészült a hivatlan látogatókra. Néha föltakarítottam a termést, sűrű öklendezéssel és undorral. Nem írom le részletesen milyen gyomorforgató a művelet, fogyókúrázóknak mindenesetre bátran javaslom, tuti nem jut eszükbe az evés jó sokáig. Aztán jött Ő, és közölte ez egy negyed óra alatt megoldható probléma, ne hőbörögjek feleslegen, elriasztja innen a galambokat. És tényleg! Megcsinálta. Ahogy sok mást is a lakásban, amikre én semmi figyelmet nem fordítottam. Beállította a konyhaszekrény ajtajait, rögzítette a sütőt, stb. Kincs egy ilyen ember! J

harminchárom

Valahogy éreztem, a 33. év komoly kihívásokat és megoldásokat hoz majd... Vártam, először türelmesen, magabiztosan, mint aki ismeri a sorsát. Aztán egyre jobban frusztrált a múló idő, a tehetetlenség, elszivárgott az önbizalom, a hit - mégis kamu ez a számmisztika-izé (33-as a küldetésszámom), nem történik semmi jelentős, nem jut eszembe semmi, azt se' tudom mit kezdjek magammal. Kissé elkenődtem, arra jutottam mégis valami rémesen és unalmasan átlagos vár rám, nyolcórás munka, felnőtt-testbe szorult gyerek hapsival élni (persze múló érzelmekkel), elhízás, szürkeség. Hát ez lesz most már, hiába hittem: én valami másra vagyok hivatott. Nem hírnévre vagy elismertségre vágyom, nem kell, hogy idegenek ugráljanak körül, nem akarok milliárdos lenni, stb. - ÉLNI szeretnék. Szeretve, szabadon, mozgásban lenni, minden nap megújulni, sosem kétségbe esni, szóval érted, olyannak lenni, amilyen valójában vagyok: egy furcsa, mindenhonnan kilógó hippy, közvetíteni azt a csekély tudást, amit megszereztem erről az egyedülálló 3D-s világról meg a többiről. És családot is szeretnék, most már valóban, már értem milyen szép egy igazi család, amilyen nekem alig volt, mára pedig szinte teljesen megszünt. Meghaltak, tudod, akik szerettek, akikre rábízhattam magam már továbbléptek, fejlődnek, vajon mikor találkozom velük újra?
Depresszió-gyanús hangulatban telt az utolsó nyár, próbáltam tartani magam, tanultam a spanyolt, vettem bicajt (megjegyzem jobbat nem is tehettem volna) és megtanultam használni - ma már mindenhova cangával megyek - egyszerűen imádom. Közben nagyszerű embereket ismertem meg - csak magamról tudtam egyre kevesebbet. Megint féltem, bezárkóztam. Aztán jött a szülinapom, amire semmiféle bulit nem szerveztem. Ugyan minek??? Viszont Tőle kértem valamit: menjünk el kirándulni biciklivel. És Ő jött, csodás hétvége volt, mindennel, ami örömet okoz. Beleszédültem. Mi történik? Ez így működik? Működhet? Megkérdeztem. Szerinte lehetséges. Hát akkor hajrá, legyen ez valóság, ne csak egy ködös elképzelés. Azóta ÉLET van, vágyak, tervek, megosztható gondolatok, beszélgetések, érzések, szenvedély. Kezdek ismét hinni, óvatosan. Talán Ő valódi partner lehet, egyenrangú társ, valaki, aki nem azért kapaszkodik belém, hogy máshonnan elmenekülhessen. Hiszek bennünk.