2007-10-04

Mi van?

Csak úgy szaladnak a hetek, és én nem tudok írni. Pedig igazán volna mit, például a horvátországi nyaralás részletei, a munka, a kapcsolatom G-ral, Ron tüdőizéje, és még ezernyi más. Azért nagy vonalakban csak az emlékmentés kedvéért: még augusztusban találtuk ki G-ral, hogy milyen jó lenne tengerpartra menni, legalább egy kicsit, még ha szerényen is. És tényleg nekiindultunk, autóztunk sokat, kempingekben aludtunk, és legfőképpen úszkáltunk abban a hatalmas vízben. Még „búvárcuccot” is vettünk, hogy láthassuk a halacskákat meg a köveken élő ezernyi lény közül néhányat. G. még nálam is jobban rákattant, órákig lebegett a sekély víz felszínén és figyelte a fantasztikus vízi világot. Voltunk Cres szigeten, aztán Krk-en, egészen Baskaig lementünk – Ron ötlete volt hely, köszi érte! – közben városnézés itt-ott, Opatija, Rijeka, Krk. És a szülinapom, na azt mindenképpen el kell mesélnem! G. már reggeltől kezdve kényeztetett, soha még így senki sem ugrált körbe. Csupa olyan program, amilyet szerettem volna. Az apró kolostorsziget, Kosljun meglátogatása, séta Punatban, strandolás a város mellett. Aztán az időjárás is a kedvem szerint alakult, imádom a vihart: hát láttunk egyet – messziről. A punati partról láttuk az esőt és a hatalmas felhőket, villámokat a sziget délnyugati oldala fölött, és hallottuk a mennydörgést is. Minket nem ért el, csak amikor elindultunk vissza Baskaba kaptunk egy kevés esőt a nyakunkba, ettől viszont az autó védett meg minket. Mire a kempingbe értünk a déli részen teljesen elvonult a vihar, némi hűvös szelet hagyva maga után. Sötétedés után G. levitt a partra, írtó titokzatos volt, de egy délutáni elszólása miatt sejtettem mi lesz az ajándék. Nem tévedtem, a látvány mégis leírhatatlan volt! Lehet-e romantikusabb ötlete valakinek, minthogy a kedvesét egy gyönyörű tengerparti tűzijátékkal lepje meg? Utána viszont rohanni kellett, a vártnál picit hangosabban szólt… Persze voltak vicces történetek is, mint pl. a baskai nudista kemping, a cres-i öbölben a szöcske, de ezeket nem részletezem. A lényeg azért mégis a kettőnk kapcsolata volt, nem volt könnyű egyikünknek sem. Minden pillanatban ott lebegett a fejünk fölött a kényszerű szakítás árnyéka, hiszen megbeszéltük, nem nagyon fogunk tudni találkozni, ha szeptemberben elkezdődik a suli. G. befelé fordult, mintha nem is önmaga lett volna, én pedig ingerült és kötözködő voltam, alig tudtam annyira visszafogni magam, hogy a kultúrált viselkedés határain belül maradjak. Nem volt okom rá, legalábbis G. nem adott okot, csak olyan nagyon üresnek éreztem magam – na nem a meditatív értelemben -, és nem is nagyon láttam kiutat ebből a helyzetből. G. mindent elnézett nekem, külön köszönet érte. Amikor hazajöttünk megbeszéltük a lehetőségeket és a szakítás mellett döntöttünk, hiszen nem tudunk majd találkozni heti 5 nap suli + a hétvégi munka mellett. Persze ez G. élete, nincs mit tenni. Na jó, lenne mit, és ez a drága fiú meg is próbálta: keresett Pesten ugyanolyan sulit, szeretett volna hozzám költözni és velem élni. Hogy legalább hétköznaponként… Nekem ez még nem megy. Túl gyors még így is, még most is, szörnyen bizonytalan vagyok, pedig szeretem őt. Mégis. Szóval néhány nap telt el így, mármint külön, aztán kiderült, hogy egyikünk sem akarja ezt igazán, sőt. Tehát megint együtt és mégis külön. Találkozunk hetente vagy kéthetente néhány napra, beszélünk telefonon minden nap… most ez van.
Munka ügyben is történt némi változás: mostanában nem mágneses talpbetéttel foglalkozom, hanem kövekkel. Féldrágakövekkel. Amúgy ugyanaz, utazgatás az országban mindenfelé, idegen városok, kollégiumok, szállások. Sokfelé jártam amióta elkezdtem ezt: Eger, Szolnok, Szeged, Kapuvár, Székesfehérvár, Mártaszentimre, Kaposvár – csak úgy felsorolás szinten. A szegedi szállás volt az egyetlen nagyon meghatározó tapasztalat: ilyen helye még nem láttam. Panellakás a város szélén, négyemeletes házban. Albérlő, vagy legalábbis állandó lakó a másik szobában egy enyhén pszichopata fickó, üvöltő akciófilmekkel, hajnali mesékkel és bibliai üzenetekkel az amúgy szétesőben levő konyha falán. Ez a lakás többi részére is igaz, minden törött, ócska, koszos. Hogy fürdeni tudjak naponta fertőtlenítettem a kádat (egy literes flakon lötty elfogyott négy nap alatt) – és így is csak csukott szemmel mertem belelépni. A szobámban lévő padlószőnyegre papucs nélkül egyáltalán nem mertem rálépni… pedig a Camino alatt többet mászkáltam mezítláb, mint cipőben. A csótány csak hab volt a tortán. A következő, székesfehérvári munkát úgy vállaltam, hogy minden este hazajöttem. Írtó fárasztó volt, de legalább itt jól érzem magam. Szegeden az estéimet a Tiszánál töltöttem, képtelenség lett volna a lakásban maradni.
A családdal kapcsolatban nincs változás, és a hagyatékival sincs még semmi. Nincs még közjegyző és időpont sem. Viszont van már valaki, aki engem képvisel, mert én aztán nem szeretnék találkozni Pistáék „megbízottjával”, vitatkozni meg főleg nem. Igazából nincs is miről, szerintem. A módszereikről, követeléseikről, alattomos kavarásaikról majd máskor írok talán, egyelőre szeretném kivárni a tárgyalás végét, hogy tisztán lássak.
Eközben a nadival kapcsolatban is jöttek hírek: lesz hatosom valamikor! És Ron a hármasra készül, már a vizsgán is túl van! Hajrá cica!

0 megjegyzés: