2007-08-20

Pótolva az eddigieket

Végre az unalom rávett az írásra, bár nem szívből jön - ahogy szokott, inkább csal a lelkiismeret motivál. És a gondolat rémít, hogy elvesztem az emlékeimet ha nem jegyzem le őket azelőtt, hogy az idő megszépítené vagy bármilyen más módon eltorzítaná őket.
Papa halála (2007.07.19.) óta gyökeresen megváltozott az életem. Hazaköltöztem, már ha a zuglói lakást otthonomnak tekinthetem. Először furcsa, rossz érzés volt belépni már az előszobába is, a levegő áporodott, öreg-szagú és nehéz volt. Kapkodva szedtem a levegőt, talán meg is futamodtam volna, ha Soma (kedves, drága Soma) nincs mellettem, és nem tartja bennem a lelket. Aztán a szobám, az elhagyott, kifosztott szobám porosan, élettelenül. A lakás többi részét indulatok nélkül említeni sem tudom, olyan elhanyagolt és koszos volt. Napok alatt sikerült tisztára súrolni a fürdőszobát, a vécét, a ragacsos villanykapcsolókat, és minden mást, amihez muszáj hozzáérni. A szobámat már könnyebb volt rendbe hozni, ismét az a hangulatos menedék lett, mint amilyen elutazásom előtt volt, ahova szívesen jöttek el barátaim, ahol könnyedén le lehet tenni a napi gondokat. Az előszobában fölszedtem az örökké csúszkáló és unalmas futószőnyeget. A konyha - bár néhány órát már takarítottam ott is - még alig használható. Bár értékelem Zsanett munkáját, illetve Papa életét megkönnyítő jelenlétét asszem a legnagyobb túlzással sem nevezhető bejárónőnek.
Persze nem azonnal költöztem be, képtelen lettem volna rá, Soma adott nekem otthont néhány napig - ezer hála és köszönet érte! Sőt, nemcsak befogadott, hanem úgy vigyázott és figyelt rám, mintha testvére volnék, elnézte hülye hangulataimat, kedvességgel és törődéssel vett körül, minden pillanatban éreztette velem azt a bensőséges, megértő támogató szeretetet, ami most teljesedett ki közöttünk. Fogalmam sincs, viszonozhatom-e valaha, remélem igen.
Néhány szó a munkáról, asszem még nem írtam róla korábban. Az iWiW-en találtam akkor, amikor már nem hittem abban, hogy Macsek vagy Balázs tényleg intéz nekem valamit, elegem lett a várakozásból, megoldást akartam. Méghozzá olyat, ami nem tölti ki minden napomat, egyszerűen nem akarok heti 5-6 napot dolgozni, szeretnék élni inkább. Szóval vásározás, hétvégenként. Amit árulunk teljesen belepasszol az elképzeléseimbe, csak olyan termékek vannak, amik az egészség megőrzését, a jobb közérzet megteremtését segítik elő: mágneses talpbetétről, masszázspapucsról, természetes alapanyagú kozmetikumokról van szó. Már jártam ezekkel Felsőtárkányban (Eger), Kapuváron, Mátraszentimrén, most pedig Szegeden vagyok. Pont.
Rögtön az első alakalommal megismerkedtem G-al, aki azonnal nagyon szimpi volt, de emlékeztettem magam, hogy most nincs vadász szezon, a spanyolországi tervekre kell koncentrálni, különben is olyan fiatal ez a fiú. Nos, ő nem hagyta magát lerázni - szerencsére. Kitartóan fölhívott minden nap, aztán eljött hozzám néhány napra, és akkor megérintett az a hatalmas szeretet, ami árad belőle. Félretettem azt a dacos eltökéltséget, ami távol tartott tőle. Azóta egyre közelebb kerültünk egymáshoz, napi többszöri telefonálással próbáljuk áthidalni a földrajzi távolságot és a kényszerűen külön töltött időt (G. Egerben lakik).
Közben Papa temetésén is túl vagyok, meglepő módon a vártnál sokkal jobban megviselt - G. támogatása enyhítette a lelki gyötrelmeket. Gondolkozom. Vagy inkább kattogok, sokat, összevissza, Papáról, Spanyolországról, tervekről. Nem szűnik a vágy, hogy megint az óceán parján lehessek, a természet lélekgyógyító szépségére bízzam a fájdalmakat. Sirályokat és hullámzást hallgatnék, nézném az ezüstösen csillogó írdatlan víztömeget, feloldódnék a tenger érzelemáradatában.
Aztán ott volt a Sziget, megint. Erőteljesen, mint mindig, és sokkal több örömmel, mint tavaly - pedig az sem volt rossz. Manu Chao és a Chemical Brothers, főleg ezek a koncertek vozottak - nem írok róluk véleményt, mások, hozzáértőbbek hitelesebb kritikát írnak ezekről. A legjobb szokás szerint az ambient-sátor volt, örök kedvencem. És két csodás nap, egyik G-al, a másik Otival szinte ünnepé tette a fesztivált. G-al poénból még össze is házasodtunk, vicces és egyben megindító volt, éreztem, hogy több ez komédiánál, talán csak rövid időre, de összetartozunk. Otival pont 14-én mentünk ki, éppen a születésnapján - enél jobban nem is alakulhatott volna. Drága Oti, el sem tudod képzelni mennyire örülök a barátságodnak! Remélem sikerül szépen lassan kimásznod mostani nehéz helyzetedből, természetesen mindenben számíthatsz rám!

2 megjegyzés:

Lac írta...

Tudom, hogy megkésve: Őszinte részvétem. Tényleg sajnálom.

Laci

sugallat írta...

köszönöm