2007-07-12

Káoszban

Időnként, pillanatokra lenyűgözően élesen látok mindent - vagy legalább is ezt hiszem, talán csak a cinizmus teszi. Mindent, úgy értem a motivációkat, reakciókat, értem a miérteket. Másokéit. Fölteszek egy-egy kérdést, pedig tudom a választ, és azt is, hogy már a megfogalmazás pillanatában hazugság... akkor miért kérdezek ilyesmit? Mert a végsőkig bízok abban, hogy tévedek, nem lehet igaz, nem létezhet ilyen, biztosan csak én találom ki, keresem a cáfolatot minden felvetődő negatív gondolatra. Vagy legalább egy része ne stimmelne! Vagy legalább percekig - a látszat kedvéért - volna igaz az a néhány mondat! Vannak olyan emberek körülöttem, akik semmiféle fejtörést nem tudnak okozni, kiszámítható minden megnyilvánulásuk, rezdülésük, pontosan egymás után következő számok, nem lóg ki semmi a sorból, mindez egyetlen vonásuk vagy mozgatórugójuk ismeretében teljesen ki- és megismerhetőek. Mint a faék, amit J-tól kaptam, önmaga egyszerűségének szobra (hányszor mondtam szegénynek, hogy igazán egyszerű, mint az ék...), mosolygok ha eszembe jut. Ettől vicces, hogy van benne valami nagyon igaz, tényleg nem kell nála kódokat keresgélni, mit miért csinál, csak figyelni. Pl. ő lenne az, akit úgy irányíthatnék, ahogy csak akarom, rövid idő alatt asszem bármit elérhetnék nála. Csak nem akarok. Nem izgat ez a neveljünk-magunknak-normális-felnőtt-pasit-projekt. Ugyanez igaz a barátokra is: csak figyelem őket, lehetőleg kívülről, és mindenhol ugyanazokat a játékokat látom: hogyan érjünk el ezt vagy azt, lehetőleg valamiféle irányítást valaki fölött. Érdekes módon egyikük sem akar önmaga fölött uralkodni, mindig valaki máson inkább. És vég nélkül mennek a játszmák, úgy látom most, hogy ezek nélkül az emberi kapcsolatok szétesnek, még aki tisztán látja a jobb élet lehetőségét a teljes szabadságban és a feltétel nélküli szeretetben is igényli ezt a fajta megmérettetést. Igen, gyakran én is.
A. azóta sem jelentkezett, ez napokig nagyon zavart, most már inkább csak belenyugodtam, bármit lép most már nekem kevés lesz. Nem kétlem, föl fog még hívni, szinte biztosan fogunk találkozni, de már annyi idő eltelt bármiféle értékelhető kommunikáció nélkül, hogy kezdenek a kérdések eltűnni, velük együtt a nyiltság is, az őszinte érdeklődés, a vágy. Node sebaj, könnyen jött, könnyen ment, nincs ebben semmi különös, jó volt picit álmodozni.
Joachim - döbbenetes módon önszántából - telefonált. Csak másfél hétig nem jelentkeztem, és ez a drága, aranyos ember máis aggódni kezdett. Amúgy jól van, rendesen jár angolra, tanulja azt a fránya nyelvtant, pedig utálja. Ez volt mostanában a legörömtelibb (van ilyen szó?) beszélgetés az elmúlt néhány napban.

0 megjegyzés: