2007-06-29

Füzetkébe


és mindenféle egyéb papírra írkálom mostanában a naplót, hiába, grafománia akkor is van, ha internet nincs a közelben... Viszont ezek az agymenések nagyrészt elvesznek - ugye nincsenek véletlenek, így ezzel nem fárasztok legalább senkit. A Camino alatt írtakat szorgalmasan gépelgetem időnként, de nagyon lassan haladok és majd egyben szeretném megosztani veletek az egészet.

Mostanában többféle furcsa helyzetbe kerültem, igazából most jönnek az akadályok, amiknek eddig hátat fordítottam. Nem baj, egy kicsit sem bánom, mert ha ezekkel meg tudok birkózni, akkor a későbbiekben felmerülő problémák sem fognak gondot okozni. Olyan döntéseket kell meghoznom, ami az egész későbbi életemre kihatnak, konkrétabban: van-e olyan érv, ami meggyőzhetne arról, hogy ne menjek vissza Spanyolországba? Többfelől is jönnek megfontolandó ajánlatok, de még egyet sem hallottam, ami annyira elkápráztatna, mint az óceán. Hihetetlen, de valami szerelemfélét érzek ez iránt a hatalmas víztömeg iránt, ott hullámzik minden pillanatban a szívemben, csukott szemmel magam előtt látom pontosan úgy, mint akkor ott az öbölben, vagy Joachimmal kézenfogva a "wild side"-on, a naplemetét bámulva. Feladhatatlan. Mi többet kaphatnék, mint ezt a csodát? Persze, régebbi elgondolásaim nem is hasonlítottak ehhez az álomhoz, de a tenger elmosott minden kétséget. Visszamegyek. Nem tudom mikor, miképpen, de visszamegyek.

A hétköznapok semmitmondóak, hiába keresem azt az érzést, hogy hazajöttem, a barátaim között vagyok, itthon vagyok, tényleg, ez olyan ismerős és kénylemes - hát nem az. Egyáltalán nem. Olyan érzéseim vannak, hogy itt semmire sem vagyok jó, egyszerűen elérhetetlenül távol sodródtak tőlem az itteni örömök, belefulladnak a szürkeségbe, egyhangúságba. Nem állítom, hogy ne élvezném a bulizásokat, beszélgetéseket, stb., de mindezek csak erősítik a várakozást, azt a feszültséget, amit csak szépséggel és szeretettel lehet feloldani. Ezek a dolgok éppoly színtelennek tűnnek itt, mint minden más. Úgy érzem, már nem kell sokáig nyújtani a rugót, egyszer elpattan, és hiába történik bármi, menni fogok. A Sziget után persze. Vagy mittomén.

0 megjegyzés: