2007-06-29

Hiányzik...

még az óceánon kívül minden más is Spanyolországból: hegyek (pl. a Meseta), folyók, madarak, illatok, hangok, napfény és szél - igen, még a szél is, pedig mindig utáltam -, de legjobban a barátok, zarándoktársaim. Mind egy-egy különleges világ. Jörgen, Pia, Helio, Gila, Ana, Guido, és persze magyarok is: Györgyi és Berni, és még sokan mások. De legeslegjobban természetesen Joachim. Ilyenkor örülök a technika csodáinak, legalább telefonon tudunk beszélni. Joachim, kedves, remélem mielőbb lesz alkalmunk személyesen is találkozni!

Füzetkébe


és mindenféle egyéb papírra írkálom mostanában a naplót, hiába, grafománia akkor is van, ha internet nincs a közelben... Viszont ezek az agymenések nagyrészt elvesznek - ugye nincsenek véletlenek, így ezzel nem fárasztok legalább senkit. A Camino alatt írtakat szorgalmasan gépelgetem időnként, de nagyon lassan haladok és majd egyben szeretném megosztani veletek az egészet.

Mostanában többféle furcsa helyzetbe kerültem, igazából most jönnek az akadályok, amiknek eddig hátat fordítottam. Nem baj, egy kicsit sem bánom, mert ha ezekkel meg tudok birkózni, akkor a későbbiekben felmerülő problémák sem fognak gondot okozni. Olyan döntéseket kell meghoznom, ami az egész későbbi életemre kihatnak, konkrétabban: van-e olyan érv, ami meggyőzhetne arról, hogy ne menjek vissza Spanyolországba? Többfelől is jönnek megfontolandó ajánlatok, de még egyet sem hallottam, ami annyira elkápráztatna, mint az óceán. Hihetetlen, de valami szerelemfélét érzek ez iránt a hatalmas víztömeg iránt, ott hullámzik minden pillanatban a szívemben, csukott szemmel magam előtt látom pontosan úgy, mint akkor ott az öbölben, vagy Joachimmal kézenfogva a "wild side"-on, a naplemetét bámulva. Feladhatatlan. Mi többet kaphatnék, mint ezt a csodát? Persze, régebbi elgondolásaim nem is hasonlítottak ehhez az álomhoz, de a tenger elmosott minden kétséget. Visszamegyek. Nem tudom mikor, miképpen, de visszamegyek.

A hétköznapok semmitmondóak, hiába keresem azt az érzést, hogy hazajöttem, a barátaim között vagyok, itthon vagyok, tényleg, ez olyan ismerős és kénylemes - hát nem az. Egyáltalán nem. Olyan érzéseim vannak, hogy itt semmire sem vagyok jó, egyszerűen elérhetetlenül távol sodródtak tőlem az itteni örömök, belefulladnak a szürkeségbe, egyhangúságba. Nem állítom, hogy ne élvezném a bulizásokat, beszélgetéseket, stb., de mindezek csak erősítik a várakozást, azt a feszültséget, amit csak szépséggel és szeretettel lehet feloldani. Ezek a dolgok éppoly színtelennek tűnnek itt, mint minden más. Úgy érzem, már nem kell sokáig nyújtani a rugót, egyszer elpattan, és hiába történik bármi, menni fogok. A Sziget után persze. Vagy mittomén.

2007-06-19

Részletesebben

egy kicsit arról, ami most van. Hazajöttem, egyenesen beköltöztem Ronhoz a már említett okok miatt. A kereteink eléggé kimerültek, de nem baj, most aztán jönnek a munkalehetőségek, a hét végére minden megoldódik. Érzem. Ezen kívül fölhívott az a pasi, akit Barcelonában ismertem meg, vállalkozást vezet Spanyolországban, azt ígérte, körülnéz munkaügyben nekem. Most az van, hogy egyszerűen nem akarok itt maradni. Vissza kell mennem oda, ahol tényleg szeretek lenni, ahol boldog vagyok már a természettől is. Nem hiszem, hogy a tenger nélkül sokáig el tudnék vegetálni.
Na, megint elkalandoztam - ez mostanában mindig így van. Szóval most nem is tudom, mit érezzek. Nem vagyok otthon sehol, bár voltam már a Papánál Zuglóban, kedves volt, akár vissza is mehetnék... de nem tudok. Közben minden nap Joachimra gondolok, ami röhej, hogyan is találkozhatnánk, és miért is? És mégis, szeretném látni - hála a modern technikának legalább a fotókért, hallani a hangját, megfogni a kezét. Beszélgetni, ahogy csak mi tudunk. Látni a szemében, tényleg angyalt talált. Ezen kívül csak a Ronnál szokásos jövés-menés, elképesző emberek kerülnek elő, némelyikről jobb is, ha nem beszélek. Ahogy akkor sem, ott sem beszéltem, megtartottam a bosszantó emléket magamnak, nem vetettem az ember szemére, mit felejtett el. De azért tudom, ez ugyanaz a kölyök, akármilyen nagy arccal adja elő magát. Hallgatok. Hosszan, sokat. Hallgatok, és igyekszem a szívemre figyelni, nincs semmi más támpontom, azt súgja: ne még... Rendben, nem mondok semmit, amikor kérik meséljek elkezdem, de tudom, egy perc, és máris a másik ember hétköznapjai jönnek, valójában nem érdekli az egész. Nem baj, nem itt kell ezeket a pillanatokat megosztani, azok az emberek ott voltak velem, átéltük együtt, ennél mi lehetne több?

2007.06.18 - asszem

Még a dátumban sem voltam biztos, le is írtam 17-18-19, mindenki válassza ki a megfelelőt, mert én nem vagyok képben. Szóval teljesen kiestem mindenből, önnön világomból és egyáltalán... hogyan is kell ezt csinálni? Kedves Naplóm, tudod-e, hogyan csúszott ki a kezemből az irányítás? Nem is engedtem, hanem akartam, minden este ugyanaz a magánszám, gyere közönségnek, a koregráfia mindig ugyanaz, én meg már unom a kiszámítható lépéseket, az áttetsző hazugságokat. Szeretem viszont a távolságot, nemcsak a várostól, hanem választásom szerint akár mindenkitől is, mindentől is... Nyitva kell tartanom a szívem! Muszáj, egyetlen univerzális megoldás, megtanultam Fisterra felé gyalogolva, a Szív Útján - erről később részletesebben. Nincs más kiút a lefelé húzó örvényből, csak a szív emelhet föl igazán, és valóban, lassan megmozdul a mátrix, jönnek a lehetőségek sorban, már csak élnem kell velük.
Joachim három napja nem adott életjelet, semmit, én már aggódtam, avagy mi a f... van? Velem van baja, vagy a családdal, vagy az egészségével, vagy történt valami nagy baj? Vagy egyszerűen csak pasi, nem ír naponta 20 sms-t fölöslegesen, hiszen mit akarok még, ő mindent elmondott: körülményeket, lehetőségeket (lehetetlenségeket), érzéseket, stb. Nincs okom kételkedni, mégis... Hiányzik. Szeretnék megint vele nevetni, bámulni a sirályokat amikor a halászoktól megkapják a maradékot, beülni Roberto bárjába egy kávéra, vele gyalogolni, és egyáltalán... Nem tudom átérezni még, mennyire messze vagyok onnan, a világ végétől, ahol a hullámok minden fájdalmat elmosnak. Visszatértem az örök pofázás végtelen sivatagába, ahol nincs helye a hallgatásnak, elmélyülésnek.

2007-06-16

Hontalanul

Kicsit kikezdte a lelki nyugalmamat a hazatérés-itthonlét. Ronnál csövezek, mert képtelen vagyok visszamenni Zuglóba, nézni Papa botladozásait, úgy csinálni, mintha "normális" életre vágynék. Pedig nem, legalábbis nem magyarországi értelemben... Most csak lebegek még egy kicsit ebben a bizonytalanság, más szóval lehetőség-masszában, várom, mi sül ki belőle. Folyt. köv.

2007-06-15

Képek a Camino-ról

Akit érdekel talál az Út elejéről néhány képet a rendkívül szellemesen Pictures névre keresztelt linken.

2007-06-14

Rendben, itt az idő,

hivatalosan is bejelentem: itthon vagyok. Nehéz ezt leírni, nem érzem igaznak, én ott voltam otthon az óceán partján, része voltam valaminek, amit többnyire szerettem és most kívülálló lettem, saját életem túristája. Tudod, kedves barátom, esélyem sincs kifejezni azt a boldogságot, amiben Fisterra-ban részem lehetett, megmutatni azt a kéket, a madarak szárnyának suhogását, az illatokat, az érzéseket, amik szétáradtak bennem, mint maga dagály. Hogyan érzékeltethetném, milyen távolra kerültem most önmagamtól? Igyekszem jófej lenni meg minden, és igazán, kicsit itt is vagyok... Hazahoztam szívemben a szerelmet, tudom visszavezet engem oda, ahol a lelkem otthonra lelt.

2007-06-02

Fisterra

Kedveseim, itt vagyok a vilag vegen, es asszem egy uj elet kezdeten. Meg maradok par napig, mert megerkezett Joachim, aki a legjobb baratom itt Spanyolorszagban, a Camino alatt 8 napig egyutt vandoroltunk. Most o is itt van, es nehany napot egyutt tudunk tolteni a vilag egyik legszebb helyen. Szoval a Camino minden almomat tejesitette, mindent megadott, amire csak vagytam. Bebizonyitotta, milyen nagyszeru barataim vannak otthon, mennyi ember szamara lehetek fontos, mennyire tudom kinyitni a szivem. Igerem hamarosan felkerul ide a naplom - egy teljes fuzetet teleirtam az elmult honapban -, es mindenrol tudni fogtok. Most elvezem a tengerpartot, a napsutest es ennek a csodalatos embernek a tarsasagat. Minden nap szeretettel gondolok ratok!