2007-04-03

Ismeretlentől

kaptam néhány levelet, ami rámutatott jópár "hibámra". Elgondolkoztam, mennyiben van igaza (az én igazságomhoz képest), és úgy érzem, nagyon távol áll tőlem. Szeretnék rájönni, miért vonzom be a "rögtönítélő" emberkéket? Amint valamit nem úgy teszek, ahogy elvárnák rögtön támadni kezdenek. Asszem fel sem merül bennük a lehetőség, hogy nincs semmiféle alapjuk elvárásokat támasztani velem szemben, hiszen nem ígértem semmit. Én meg lerázom őket (sajnos nem elég diplomatikusan, bár most már nem el sem mondom az okokat), mert nem akarom még hallgatni-olvasni sem őket. Tipikus "szegény én" játszma, ismerem, hiszen R. pont ilyen, és vele már lassan 10 éve kóstolgatjuk egymást, időnként a létező legközelebb kerülve egymáshoz. Csak zárójelben: R-om Rák hapsi, nem csoda, hogy sajnáltatja magát, megsértődik mindenen és azonnal a másikat hibáztatja. Az ilyen ember társasága a halálom, kerülöm is messziről, ő is csak azért kapott ekkora szerepet az életemben, mert karmikus feladatunk van egymással. Ja igen, és mert olyan veszettül vonzó.
Vissza az Ismeretlenhez egy percre: meglepett, hogy azt hiszi ismer pusztán azért, mert a gondolataim egy részét elolvashatja itt. Vajon tudja, hogy Mark Twain, aki annyi vidám történetet írt valójában egy kibírhatatlan fickó volt? Akár én is lehetek ilyen :-) Hogyan ítélhet meg bárkit anélkül, hogy megismerné? Mindegy, ez nem az én problémám.
Rágódjunk tovább ezen a csonton, van itt még egyéb is. Fölfigyeltem erre az emberre, de éreztem, valami nem stimmel. És sok más emberrel sem stimmel. Ebből következik, hogy valószínűleg velem van a gáz - végülis mindig kilógtam a sorból -, ez régen bántott, ma már a legkevésbé sem érdekel. Persze ez is csak az elvárások függvényében gáz. Fölfigyeltem arra is, mennyire másképp játszódik le bennem egy-egy ilyen vacak forgatókönyv, milyen módon kerülöm ki a csapdákat. Emlékszem, amikor magányosnak éreztem magam minden alkalmat megragadtam, hogy találkozhassak újabb és újabb emberekkel, hátha kialakul valami barátságféle. Most csak hagyom, hogy azok, akikkel kapcsolatban igazán jó érzéseim vannak "eljöjjenek hozzám". Nem teszek lépéseket, nem akarok megfelelni sem. Sőt, inkább az első disszonáns rezdülésnél meghúzom a határt. Mert már nem kellenek a hatalmi harcok, már nem kell, hogy elismerjék az igazamat, belátom, nem lehet mindenkié az én igazságom. És ez így van jól. Sajnos még nem tudom olyan módon kezelni a játszmákat, hogy segíteni is tudjak a másiknak kikerülni belőle, csak annyit tehetek, hogy én nem veszek részt benne. Ettől nyilván nem változik semmi, akinek kellenek megtalálják a megfelelő partnert hozzá. Anno annyi csatát vívtam fölöslegesen, annyit hisztiztem, olyan bután bántottam embereket, ahogy talán más nem is. És ezt már nem akarom többé. Nekem is fájtak ezek az incidensek, a győzelmet is gyűlöltem, azt az égető, maró érzést, hogy valakinek a jó közérzete árán jutott nekem valami. Most már előre látom, ki az, akivel csak bántanánk egymást, így viszonylag könnyen elkerülöm az eféle helyzeteket. Mármint részben elkerülhetem. Például úgy, hogy azokra a levelekre nem válaszolok, amelyek csak azért íródtak, hogy megmutassák alkotójuk mennyivel különb nálam. Talán így is van, ezt én nem tudom eldönteni. De kellenek ezek a tapasztalatok is, hiába, nem gondolkoznék ilyen kérdéseken, ha valaki fel nem vetné őket. És közben gyakran villannak fel álombeli képek, amelyekben látom, valójában magányos utat választottam, legalábbis kívülről úgy néz ki. Innen bentről egész más, egyfajta kiteljesedése a sok-sok élet óta hurcolt tapasztalatoknak, esszenciájuk lassú esőhöz hasonlóan ér el hozzám, némelyik lepereg rólam, másokat bőröm pórusain keresztül szűrve vizsgálgatom. Tudom, egyszer összeáll a kép, és akkor az összes határ feloldódik.

0 megjegyzés: